A Mantra Porno zenekar közelmúltban jelentette meg új lemezét, az Aranyhalat, melyen négy szám található, sőt le is tölthető a honlapjukról. Ehhez grátisz járulnak hozzá a számok mixei. Ennek kapcsán tettünk fel pár kérdést a zenekarnak. És akik válaszoltak: Kassai Eszti-ének, Martinkó Tamás-gitár, Zolnai Márton-dob, dobsampler.
Eszti: Az Aranyhal témáját a saját életemből "merítettem" (hehe). Bár szándékosan van némi pszichopata kicsengése, végül is azért ez egy szerelmes dal, még ha kissé diktatórikus is. A szöveg vége nyitva hagyja a Nagy Kérdést, hogy vajon a szappanopera hepienddel ér-e véget, de így legalább mindenki a saját aktuális lelkivilágának megfelelően zárhatja le gondolatban a sztorit.
Hogyan tudnátok jellemezni a "lemezt"?
Marci: próbáltuk a tavaly megjelent Kérek Lakást vonalát tartani. Ez egyrészt a magyar és angol nyelvű számokban merült ki, másrészt meg próbáltunk könnyen befogadható, de nem egyszerű zenéket készíteni.
A mixeket ki készítette ezekről mit érdemes tudni?
Marci: Az Aranyhalat a billentyűsünk hangszerelte, de végül én raktam össze, a master pedig Bánházi Gábor érdeme. A többi három számon, mivel azok eredetileg is Kiss Tamás zenei ötletei, ő maga végezte az utómunkákat.
Mennyire mutat ez új utat a zenekar életében?
Tamás: Új út például, hogy Eszti fix énekesnő. Ezek a számok szerintem még nem feltétlen mutatják a végső irányt, most keresgéljük a saját hangunkat a sok tagcsere után.
Mi a következő lépés?
Eszti: Egy teljes lemeznyi dal elkészítése és persze sok-sok koncert.
Nektek mi lenne a három kívánságotok, ha valóban léteznének aranyhalak?
Tamás: Sok-Sok-Sok fasza koncert.
Ha választanátok melyik lenne a kedvenc számotok alemezről és miért?
Marci: Az Aranyhal, ezért is lett ez a címadó dal. Meg a legtöbb közös munka itt született, így ezt mindenki magáénak érzi.
Hol láthatnak legközelebb titeket az emberek?
Eszti: Legközelebb február 25-én és 27-én játszunk. Az előbbi Veszprémben lesz, az utóbbi Budapesten az Instantban, ami ráadásul ingyenes.
Május 18-án a Millenárison mutatja be a Mystery Gang első magyar lemezét, de emellett az eddigi nagy slágerek és az angol lemez is hallható lesz. Mindezt olyan körítéssel, amelyet eddig még nem láthattunk a zenekartól. Kicsit erről is kérdeztük Egri Péter, de leginkább arra voltunk kíváncsiak, hogy innen hogyan tovább! Tudjátok; Megőrülök érted! Tovább
Alexander Bard, a Gravitonas svéd formáció zeneszerző-producer tagja igen karakteres személyiség. Még így telefonon keresztül is feltűnő volt, milyen konkrét elképzelései vannak a zenéről és a szakmáról. Tudatosan építik fel karrierjüket, ötvözik a stílusokat és nem csak egy-egy réteghez szeretnének szólni, hanem az egész modern fiatal generációhoz. Semmi elrugaszkodottság, egyszerűen és közvetlenül mesélt, merre is tart most a Gravitonas. Tovább
A hazai zenei élet feltörekvő rock bandája, az Uzipov három tagja valóban meglepő összhangban van nemcsak a zenében, hanem elképzeléseik, közös terveik kapcsán is. Határozottan látják, milyen irányt hivatottak képviselni a műfajon belül: nem finomkodnak, hanem megmondják a frankót. Kérdéseimre Kubányi Bálint dobos, Hosszú Gábor basszusgitáros/énekes és Walkó Gergely gitáros válaszolt. Tovább
A The Subways egyik tagjával, Charlotte Cooperrel (ének, basszus) beszélgettünk. Helyszín az A38 hajó backstage-e, amely maga is lebilincselő. Hát még a banda tagjai! Mindannyian mosolyogtak, pörögtek, alig várták a koncertet. Charlotte egy nagyon kedves, végtelenül hiteles és vidám lány. Olyan természetesen viselkedett, mint egy régi barátnő. Emellett a szerelését is nagyon szerettük, vagány volt és szexi. Tovább
A Low-Fi meghatározó zenekara az olasz indie színtérnek, habár a srácok zenéje egyre inkább a new wave felé fordult az elmúlt időszakban. Nemrég jött ki első lemezük, a What We Are Is Secret, ami kicsit visszakacsint a 80-as évekbe, mégis teljesen modern rock lemez lett, jó sok elektro hatással. A csapat jelenleg debütáló albumát turnéztatja Európában, így március 31-én, szombaton Budapesten, a Szabad az Á-ban is bemutatják az anyagot. Villáminterjúnkra az egyik Belluccio fivér, Alessandro válaszolt. Tovább