A European Festival Awards megmérettetésén a hazai Sziget Fesztivál bizonyult a legjobbnak az öreg kontinens huszonöt legnagyobb fesztiválja közül. A legmagasabb rangú fesztiválelismerést a hollandiai Groningenben adták át szerdán késő este.
Ebben az évben tartották meg harmadszor a legnagyobb presztízsűként emlegetett European Festival Awardsot, a Yourope és a Virtual Festivals Europe jóvoltából. A közel 400 ezer szavazó 2011 legjobb rendezvényeire adhatta le voksát különböző kategóriákban. A díjak átadására január 11-én a hollandiai Groningenben került sor egy gála keretein belül, mely egyben a nemzetközi fesztiválszakma egyik legnagyobb rendezvénye, a Eurosonic Noorderslag nyitóeseménye is. A rendezvényen részt vett a nemzetközi fesztiválszervező-, és a zenei újságíró társadalom színe-java.
A Sziget huszonöt másik fesztivállal együtt, köztük a dán Roskilde-vel, a német Hurricane-nel, a skót T In The Park-kal, illetve a belga Tomorrowland-al a ˝nagyfesztiválok˝ kategóriájában méretette meg magát, majd végzett a legelső helyen. Ezen felül bekerült a legjobb öt közé a zenészek szavazatai alapján.
Gerendai Károly, a Sziget alapító-főszervezője elmondta ”Nagy öröm, hogy ilyen illusztris társaságban mi nyertünk, kivált, hogy ez most, a jubileumi évben történt, hiszen idén immár huszadik alkalommal szervezzük a Szigetet.” Továbbá kiemelte: “Ez az elismerés is megerősít minket abban, hogy jó úton járunk akkor, amikor - ellentétben a legtöbb nemzetközi fesztivállal – nem csak a zenei kínálatra, de a kulturális sokszínűségre, a különböző kisebbségek kultúrájának bemutatására, a civil törekvések népszerűsítésére valamint a szolgáltatások változatosságára is nagy hangsúlyt fektetünk, hiszen ettől lettünk egyediek, népszerűek és kedveltek szerte Európában.” Majd hozzátette: “Végre most jó hír is megjelenik Magyarországról a nemzetközi sajtóban, amire mindig is törekedtünk, hiszen számunkra is fontos, hogy milyen az ország megítélése.”
Idén megújul a Sziget Fesztivál, minden eddiginél színesebb és látványosabb lesz, nem a nosztalgiázásé lesz a főszerep. Nem vissza, hanem előretekinteni szeretnének a fesztivált illetően. Tovább
A Szigeten ott kell lenni. A jubileumi huszadikon pedig különösen, hiszen minden eddiginél színesebb és izgalmasabb látványvilág tárul majd a szemünk elé. A jelentősen megújuló fesztiválon bár komoly kedvezményekkel várják a szép emlékeiket felidézni vágyó régi törzsszigeteseket, mégsem a nosztalgiázásé lesz a főszerep, hanem a jelen aktuális sztárjaira és trendjeire helyezik a szervezők a hangsúlyt. Persze azoknak, akik elsősorban nosztalgiára és régi nagy slágerekre vágynak azoknak sem lesz oka panaszra, hiszen a nulladik napon Ákos legnagyobb slágerei is felcsendülnek, a mínusz egyedik napon pedig a Csík zenekar feldolgozásokra épülő monstre koncertjén hangzanak fel az elmúlt évtizedek nagy slágerei, vendégek közreműködésével. Sőt idén mínusz kettedik (!) nap is lesz az ünnep okán. Augusztus 5-én hazai sztárok sora adja egymásnak a mikrofont, ugyanis újra Magyar Dal Napjával indul a jubileumi Sziget. Tovább
A még ugyan nem nemzetközileg nagykorú Sziget Fesztivál 2012. április 24-én 11 órakor főszponzoraival közösen tartotta meg sajtótájékoztatóját szuper helyszínen az A38 Hajó Kiállítótermében. Bemutatkoztak a szponzorok, Kovács Antal OTP Bank vezérigazgató-helyettese, illetve Hemberger András a MasterCard regionális üzleti vezetője. Tovább
A legfrissebb hírek szerint sikerült megállapodni a The Killers zenekarral, így Amerika legizgalmasabb kortárs rockcsapata a Sziget zárónapján a Nagyszínpad zárókoncertjét adja majd. Újdonság, hogy idén az A38 sátor nagyobbra nő és a Sziget közepére költözik, a programja pedig egy éjszakai sávval bővült, telis-tele az elektronikus zene világsztárjaival. A szervezők meghívására a napokban visszajelzett több rockbanda is, s az is jó hír, hogy már csak százat kell aludni és itt a 20. Sziget. Tovább
Vadonatúj feldolgozásain alapuló Daloskönyvével lép fel a Csík zenekar a jubileumi Sziget mínusz 1-dik napján – augusztus 6-án – a Nagyszínpadon. A majd’ három órás megakoncerten a magyar beat- és rocktörténelem olyan legendáival közösen adják elő feldolgozásaikat, mint Szörényi Levente, Bródy János, Presser Gábor, Földes László és Kovács Kati – de természetesen a Csík-koncertekről szinte „elmaradhatatlan” Kiss Tibor, Lovasi András és Ferenczi György is színpadra lép. Tovább