3249 zenekar 11937 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Koncertbeszámoló

2011. december 19. | Bea

Guetta és GI Joe-k a Hungexpon

Copyright:

Visszajáró vendég lett Magyarországon David Guetta. Lassan talán hozzá is szokhatunk, hogy időnként fellép nálunk: ha épp nem a Balaton Soundon, akkor például a Hungexpon. De azért a minőséget jó lenne, ha magasan tartaná, akkor is, ha „törzselőadóvá” válik!

Mióta megláttam a metróplakátokat a december 17-ei eseményről, be voltam zsongva. Idei nyári Soundos élményeim alapján biztos voltam benne, hogy a legjobb helyen leszek szombat este, ha David Guetta buliját választom. Paul Kalkbrenner jó sokára kezdődő koncertjéből tanulva mostmár direkt későn érkeztünk – de nem eléggé. Az este 11-re ígért kezdés időpontjára becsületesen leiszogatódva és partyhangulatban vártuk a francia lemezlovast, de az „előDJ” csak nem akarta abbahagyni a zenélést. Nem mintha béna lett volna, de szegény mindig akkor kapott tapsot, amikor a közönség azt hitte, végre vége az utolsó számnak is, pedig csak két dal közti váltásról volt szó… David Guetta meg majdnem két órás késéssel kegyeskedett a színpadon felbukkanni. Mondjuk akkor robbantott is – bár hiába énekeltette velünk az „I just wanna make you sweat”-et, azért ez még túl korán volt, hogy máris megizzasszon minket. Viszont se izzás, se libabőr nem jött ránk később sem… Nem volt rossz a buli, de eléggé hiányzott belőle az extázis. A két órás késése után még óriásibb pörgésre számítottunk, ehelyett inkább veretősebb, menetelősebb, dallamtalanabb tüctüczenét kaptunk, amelyet úgy tűnt, néha még maga a zenész is un. Mondta, hogy ez a buli az utolsó fellépése az idén, szóval elhisszük, ha fáradt, de akkor is; lehetett volna egy picit életteltelibb. Még szívecskét formázó kéztartása is alig volt a Hungexpos fellépésen. Azért voltak olyan elemek az ismert refrének, meg vidám tinihouse effektek bejátszásán kívül is, amelyekre mindenki felébredt és lelkesen újra pattogni kezdett: két neon zöld robot megjelent például a színpadon és úgy lézerharcoltak, füstpisztolyoztak meg csillagszórócsóváztak lelkesen, mintha a művész úr saját, idomított GI Joe-i lennének. De hogy mit keresett ott néhány dallam a Faithless-től, na azt nem tudni; gonosz barátnők szerint a DJ-nek véletlenül rossz lemezt sikerült feltennie...
 
Olyan érzésem volt, mintha egy Radio1 adás 18 éven felülieknek való verzióját hallgatnám, csak közben sok 18 éven bőven alulival kell osztozkodnom az élményen; abban tért csak el a megszokottól a fellépés, hogy a rádiókban agyonjátszott slágerek most keményebb stílusban dübörögtek.  Ha nem is volt százszázalékos a buli, azért én jól éreztem magam. Sajnos a barátaim magasabbra tették a mércét és többség dönt alapon a koncert vége előtt eljöttünk, mert ők már nem bírták tovább se a partyt, se a helyet, se az embereket. Hányós tizenkevéséveseket kerülgetve sikerült is kijutnunk a dühöngőből és azóta csak reméljük, hogy Guetta legközelebbi fellépésén más összetételű (vagyis főleg korosztályú) lesz a közönség. Akármennyire elcsépelt is a zenéje, azért mi még szeretjük - reméljük, jön jövőre is. De az már százszázalékos legyen!
 

 
Bea
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2012. május 17.

Újabb ütős csapat jött össze a Random Trip keretében 

Május 15-én Hodosi Enikő és Fehér Balázs énekeltek az Instant pincéjében Alpár ’Fugato’ Balázs és Takács Donát, valamint természetesen Delov Jávor és DJ Q Cee kíséretében. A koncert, ahogy azt már megszokhattuk, ismét fergeteges volt, és még plusz meglepetéssel is készültek, hogy azok se unatkozzanak, akik folyton Random Tripre járnak.  Tovább

2012. május 8.

The Carbonfools a szuperhold alkalmából 

Május 5-én a Petőfi Csarnok szabadtéri színpada adott otthont a régóta várt első Carbonfools nagykoncertnek. Az együttes láthatóan nagyon készült az eseményre, a reklám is igen széleskörű volt, a jegyek pedig gyorsan fogytak. Megnéztük, hogy bírják a srácok a kiképzést, mennyire mutatnak jól egy ekkora színpadon.  Tovább

2012. április 29.

A tesó felesége, avagy The Prodigy a Sportarénában

Tulajdonképpen gyakori vendége Magyarországnak az 1990 óta működő The Prodigy, de sokak nyavalyognak már velük kapcsolatban, mondván már lejárt lemez, vagy ahogy egy haverom fogalmazott velük kapcsolatba: már nem vagyok tini a Prodigy-hez! Nos, elmentünk és meg is néztük, de nekem valamiért nem úgy tűnt, hogy tininek kellene lennünk a The Prodigy-hez, hacsak azért nem, mert nem árt bírni az ugrálást abban a másfél órában, amíg a koncert tart. Tovább

2012. április 29.

Hullámzás a hajó gyomrában – A38 Random Trip

Április 26-án a Random Trip Special sorozat keretében az A38-on lépett fel Harcsa Veronika énekesnő, az amerikai Andy Hefler, a finn szaxofonos Timo Lassy, Barabás Lőrinc, Premecz Mátyás, DJ Q Cee, Soós Marci és Delov Jávor. A formáció minden tekintetben egyedi és megismételhetetlen élményt nyújtott, ahogy azt a közönség lelkesedése is bizonyította. Tovább

2012. április 14.

Tudatalatti és erősen fizikai élmény: Merzbow-Pándi-Gustafsson és Void of Voices a hajón  

Igazi testen kívüli élményben lehetett része mindenkinek csütörtök este a hajón. Csihar Attila szóló projektje és a Merzbow-Pándi-Gustafsson trio is lehengerlő, kompromisszumoktól mentes előadást nyújtott minden befogadó füllel és lélekkel rendelkező hallgató számára.  Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky